Dunántúli Napló / Nyomozzunk színészekkel

Ez a korábbi cikk fontos volt számomra, hiszen tudtam egy picit beszélni benne szeretett gimnáziumomról, az Apáczai Csere János Gimnáziumról és a két legfontosabb személyről is az életemben.

Ebben az időszakban krimi sorozatot játszottunk Pécsen kedvenc helyszíneimen: a Bazár kult pincéjében és a Reggeli tágas terében. Hamarosan újabb folytatás következik!

Tónusok / Pécs TV

Pécs szülővárosom, gyakran visszajárok előadások és persze a család ott maradt része miatt. Néha lehetőségem van az ottani médiában is megmutatni hová lettem és mit csinálok. Ezúttal a FilmingInPecs látott vendégül a Tónusok című műsorban… köszönet!!

Pécs TV… már majdnem bent…

Mindig hálás leszek az Anna Utcai színháznak, Bagossy Lászlónak és Moravetz Leventének azért az útért, amin azóta járok… remélem más hasznára is vált és válik.

I love Pécs

Szelíd Motorosok a Zaklatások Ellen

Családon belüli erőszak áldozatai
Szelíd Motorosok a Zaklatások Ellen

Az itt látható videó a WOWWW MEDIA jóvoltából készült, épp a motorosok beérkezését mutatja be, akik a FORSTER Vadászkastély és Szálloda parkolójába érkeztek Bugyi településre, hogy elkészítsünk velük a film kapcsán pár fotót. Kóbor Attila fotós pedig ki is használta az alkalmat.

Évek óta követem a motorosok oldalát. Sajnos akkor, amikor szükségem lett volna rájuk, még nem ismertem őket… Minden tiszteletem ezé a civil szerveződésé, akik szabadidejükben és hobbiból azoknak segítenek, akik félelemben élnek. A jelenlétük, az erő, a bizalom és remény, amit képviselnek ezrek életében lehet a fény. Ezek az én szótáram tartópillérei is. Mikor a film ötlete megfogalmazódott, kétségtelen volt számomra, hogy azonnal megkeresem Mihály Zsoltot, a csapat szülő atyját, hogy segítjük-e egymást e project kapcsán. Ő azonnal igent mondott. Így ahová a film eljut – ők is eljutnak velünk. A Forsterben tartott forgatásra két motorost kértem, hogy csinálhassunk pár fotót. 22 érkezett.

Feketén-Fehéren / Hatoscsatorna

Feketén-Fehéren
Tv riport Király B. Györgyivel

Egy „kiraly“ tv interjú FUSS Short Filmünk és a családon belüli bántalmazás témakörében. Szem-és bicska nyitogató adatok és jó emberek egy helyen! Szivből köszönjuk Györgyi B. Király-nek a lehetőséget és az érzékeny téma kompetens boncolgatást.
Tóth Ádámnak, hogy teljes szakáll-szélességgel képviselte a Szelíd Motorosok A Zaklatások Ellen csapatot és Kugler Gyöngyi szakértőnek a hatalmas szívét és szakértését!